Romanoblog. Roma nő blog

ha nem  a keresőbe írod

de sorsukat bátran elsírod

they are openly, friendly,

de mégsem ismeri el senki

ha mennek ők fitymálva nézik

csak a bőrük színét megidézik

élnek, dolgoznak, tennének

ha valahova is kellenének

volt már ilyen, lezárult egy korszak

munkát tán majd csak a holnap hozhat

de ha holnapból van csak az élet

a jelen elvész és már semmivé lesz

a nihilben keresgélni nem kell

ami jár, azt mondja, azt csak vedd el

megtette és megbűnhődött érte

pedig csak az éhség miatt kérte

otthon volt az üres konyhaasztal

nincsen semmi ami ott marasztal

egy falat sem, semmi nem jut mára

a kukából sem talál hazára

a munkáért lejárta a lábát

most pedig a bakancs látja kárát

culáger volt de hiába tette

ha a gazda ki őt nem fizette

nagy lecke az élet mindig így jár

nevetni sem sírni sem tud ő már

a gyerekek nem tudni hogy merre

nem tud menni ő az intézetbe

szeretni kell őket pedig tudja

de sosem visz el arra az útja

hajléktalan vége hossza élet

így zárult le aztán semmivé lett...

utóirat:

sokat ismerek

sokat kedvelek

de nem fogadják el az emberek

sorstragédiák, regénybe illő életek

de mindet megírni végképp nem lehet.

Öt csekket kaptunk a napokban majd' havi 5000 Ft-ról, de a nyaralóban két hónapot vagyunk évente, nyaranta. Egyelőre megpróbálom helyre tenni, megemészteni azt az meglepetést, amit a cég okozott. Negyvenegy éve van meg az édesapámék által épített kis ház, ilyen még nem fordult elő ez idő alatt. Számításaim szerint talán még a felét sem használjuk fel az éves szinten 60 000 Ft-nyi áramnak, amelyet a számlák alapján most kérnek. Akkor mi lesz a többi pénzzel, amelyet most havonta előre befizetünk? A lakásnál, amelyben egész évben lakunk, havi 3500 Ft az áramszámla, a nyaralóban most 4892 Ft-ot kérnek. Mi lesz a megmaradó pénzünkkel, hiszen ennyi áramot nem tudunk elhasználni???

Az pedig már csak hab a tortán - keserű - hogy az óra leolvasását október közepére írják. Autóval - de vonattal - közel 10 000 Ft az útiköltség...márpedig le kell menni..márpedig fizetni kell...

Több ismerősöm van, ötven év körüliek, akik nagy műtét, jelentős egészségügyi probléma miatt lettek rokkantnyugdíjasok negyven éves koruk körül. Ha most, az újabb felülvizsgálat után netán munkaképesnek nyilvánítják őket, visszaterelve  a munka világába - pontosan hova is veszik fel őket, 50-51 évesen? - hogy kapnak majd tényleges öregségi nyugdíjat a korhatár betöltésekor, mondjuk 65 éves korukban?

Nem vagyok szakember, de azt tudom, minimum 37 év szolgálati idő szükséges a tényleges öregségi nyugdíjhoz, jó, ha megvan a 40 vagy még több esztendő, akkor nincs levonás a hiányzó idő arányában.

Ők már tíz, tizenöt éve rokkantnyugdíjat kapnak, jogosan, és ha kiegészítő tevékenységet folytatnak, akkor is csak az egészségügyi hozzájárulást fizették, nem a járulékokat. Gondolom, akkor ez így nem számít szolgálati időnek.

Az életkorukból adóóan már nem is tudnak annyit dolgozni, nincs annyi aktív évük a tényleges nyugdíjkorhatárig, hogy a 37 év összejöjjön.

Ők vajon milyen ellátásban részesülnek,  mégha valamilyen szerencse folytán el is tudnának helyezkedni és dolgozhatnának valahol - ahol a szenior munkaerőt megbecsülik, befogadják - 65 éves korukig?

Nem költői  a kérdés, szándékom szerint, de a választ nem lelem.

Az adóelkerülés az albérletbe kiadott lakások esetében állítólag régóta közkedvelt nemzeti sport lett. Ha jól meggondolom, a 72 lakásos belvárosi társasházunkban hirtelenjében 7-8 lakást tudok, ahol nem a tulajdonosok laknak és régóta ki van adva. Ezek egy része nem adózik, lehet, hogy mind...ki tudja? Ez nem épp jó arány, a kiesett adóbevételt számítva.

A legutóbbi eset azonban annyira abszurd, hogy muszáj megosztanom. Egy húsz éve folyamatosan kiadott és a bevétel után eddig még soha nem adózott lakásról/esetről van szó. Egy háromgyermekes családnak adta ki a tulajdonos, és minthogy utána jártak, hogy kaphatnak a gyerekre tekintettel az albérletre támogatást, ezért bejelentette őket - először valakit a két évtized alatt!!!- és 15 000 forintot az önkormányzat ad - a család mindössze 25 000 forintot fizet így - egy kétszobás lakás bérléséért, a közpénzből, a pécsiek adójából, köztük az én adómból. Egy olyan embernek, aki az eltelt 20 év alatt a mai viszonyok közt egy lakás árát már begyűjtötte az albérlőitől!!!

Azt gondolom, hogy a jelentős adóelkerülés már rég az ország kárára ment. Ezekért a bevételekért ugyanis a tulajdonosnak semmit nem kell tennie, nem dolgozik meg érte, minimum a mai adózás alapját képező 16 százalékot illene befizetnie a közösbe.

Kutyavilág van, de nem neki! Hogy is érzékelhetné ezt kis Manókánk, hiszen a külső anyagi világ változásainak semmi köze ahhoz a határtalan szeretethez és hűséghez, ami a gyönyörű szemeiből sugárzik, és amit érzékelünk nap, mint nap.  Karácsonykor, amikor körbe állunk a poharunkkal, koccintás előtt, ünnepet köszöntve, mintha értené, mi történik, ő is helyet foglal közöttünk, beáll a gazdi mellé.

Kiugrasz egy percre a lakásból, épp csak leviszed a szemetet és ő olyan lelkesedéssel, olyan látható és kifejező örömmel fogad, mintha évek óta nem látott volna. Erre mondta egy kutyás gazda, amit most már sokaktól hallottam: kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Soha nem tudja meg, akinek nem volt kutyája, hogy mennyire más, teljes az élet és a napok rendje is kiszámíthatóbb. Számít rád, fontos vagy neki és számítunk egymásnak. Fontos családtag ő, valójában kiszolgáltatottsága révén a legfontosabb. Hiszen nem tud boltba menni, bankba menni – esetleg csak velünk, de Magyarországon ilyen helyre kutyát szinte sehova nem lehet bevinni. Elnézi, ha sokat dolgozol de megértő is.

Soha nem felejtem el azt a fél évet, amikor egy speciális kezelés nyomán, vélhetőleg orvos által okozott kritikus állapot miatt nap, mint nap csak azt néztem, él-e még, lélegzik-e még ma reggel is. Az eddig eltelt nyolc év legsúlyosabb időszakát éltük. Jártányi ereje sem volt, egy járdaszegélyre sem tudott felugrani, visszapottyant. Hogy ne szakadjon el a külvilágtól, heteken át a kezemben vittem, úgymond sétálni és épp a szüksége elvégzésére tudtam csak letenni. Nem mozgott, de valamennyit evett, mint egy kis gömböc, úgy nézett ki a rózsaszín püffedt pocakjával. Így is szerettük, mindenhogyan – ez nem kérdés - és a közös aggódás révén, a kutyakozmetikus tanácsára eljutottunk a mohácsi állatkórházba.

Valójában ennek köszönhetjük, hogy ma is él, örökre hálával tartozunk a szakértői és emberi gondoskodásért.

Ugyanolyan fürge kis havanese, mint korábban volt és vidám, életerős, már megint lehet azon gondolkodni, hogy együtt megyünk nyaralni, és ismét felfedezi a tengert, mint pár éve, Trogirban. Amúgy a közel három kilójával ő a balatoni házunk, portánk kemény őre, a hangja messzire elhallatszik, ha egy kutya közel merészkedik a kapunkhoz. Lehet az ötven kilós kutya is, kis Manónak nem számít, hisz ő a gazda területen belül, kemény fellépéssel. Ilyenkor elégedetten néz rám – megvédtelek, elűztem a támadót – és látom, hogy komolyan gondolja, igazi, tetterős kutyának képzelve magát. Megdicsérjük – ő végül is mindent megtett - legyen igaz számára az ő valósága!

Szék-szűkében voltak a teremben, a megjelentek jelentős létszáma miatt az apró gyermekszékek

is mind foglaltak voltak az előzetes fórumon, ahol a leendő anyaklub szakmai hátterét

egyeztették Pécsett.

Neves pécsi szakemberek, intézményvezetők és a projekt szponzorai, hazai gazdái az Open Society Foundation (OSI), az

American Jewish Joint Distribution Committee (JDC)és a

megvalósító: Színes Gyöngyök Egyesület vezetői is részt vettek azon a

tanácskozáson, ahol az előzetes szakmai vitát folytatták.

Magával a projekt lényegével az ön segítő klubbal, ahol roma és nem roma asszonyok segítik egymást - a hazai menedzserek ismertették meg a pécsieket. Jó példák

vannak már ugyanis országos viszonylatban is – Szarvas, Szikszó, Kiskőrös - ahol korábban beindult a program.

Azonban egy dolog az elmélet és a jó külföldi, hazai gyakorlatok és más a konkrét helyszínen

megteremteni, kialakítani valamit, ott, ahol ennek még nem volt előzménye, nem volt

hagyománya. Nagy munka és nagy felelősség.

A siker kulcsa a helyi közösség és a klub-koordinátorok. Sok függ attól, hogy milyen lesz az

indulás, a körülmények megteremtése, a programok, az anyaotthon mindennapjai…Mindent

ugyanis közösen kell elhatározni, megvalósítani, a közösség érdekében, akikről szól, azoknak.

Beszélgető, probléma megoldó közösségi hely lehet, ahol, ha jól működik majd  mindenki jól

érzi magát, szülők és gyermekek egyaránt.

Mindez értük van, azért, hogy együtt könnyebben túllendüljenek azokon a nehézségeken,

amelyeket egyedül sokkal nehezebb volna megoldani. Mindenkinek van tapasztalata,

mindenki ért valamihez, van, aki jól főz, van, aki ügyesen tudja beosztani a napját, van, aki

jól ért a kamasz gyermekek nyelvén, mert már felnevelt egy-kettőt, és most tud segíteni

annak, aki épp ezzel küszködik. Az önsegítő csoport alulról szerveződik, ők alakítják ki a

programot, óvónő, tanító, tanár, háziorvos is lehet a klub vendége, ha valamelyiket szeretnék

meghívni – már ilyen értelmű felajánlás és együttműködési szándék is megfogalmazódott

az előtalálkozón. A lényeg: együtt döntik el, az Anyaklub tagjai és szakmai vezetői, hogy

mi legyen a közösség programja, együtt formálják ki a pécsi projekt mikéntjét, tartalmát,

működési kereteit, szabályait.

A keleti városrész hátrányos helyzetű lakosságának szóló, speciális roma projekt  kezdetben

támogatott lesz ugyan, de idővel el kell majd tartania magát, úgyszólván menedzselni is tudni kell,

hogy pár év múlva saját lábon álljon és saját költségvetésből, bevételekből tartsa fenn magát

az anyaklub.

Arra törekednek, hogy a hét minden napján nyitva legyen majd a Komjáth Aladár utcai

helyiség, és az újszerű alapokon de jó hazai és külföldi minták nyomán működő klub a remények szereint népszerű

 és keresett hely lesz, ahova mindenki betérhet egy kis beszélgetésre, jó tanácsért és idővel

az itteni közösség tagjának tekinti magát.

Vásároltam, de nem kaptam semmit. Először jártam így, évek óta veszek ezt-azt, új cuccokat a neten, egy-egy virtuális piactéren. Karácsony előtt egy bokacsizmával leptem volna meg magam, új darab, elvből csak ilyet vesz az ember lábbeliből. "Üzenet az eladónak" révén tisztáztuk, új, tényleg, a fotó szép volt, és minthogy nemrég vettem egy olasz hosszú csizmát nagyon jó áron, egy, a valóságban bezárt üzletből, aminek így árusították ki a teljes árukészletét, ezt is megcéloztam a jó tapasztalatok miatt.  December elején, közepén történt de ma, január 6-án sem láttam még, amit vettem. Nem érkezett meg. Feltételezem, már nem is fog. Soha. Lehet, hogy valaki ilyen élelmes volt és így gyűjtötte össze a pénzét karácsonyra? Az e-mail váltásokat a virtuális eladóval sajnos kitöröltem, nap mint nap takarítom a postafiókomat - hát nem kellett volna...egyik internetes piactéren sem találom az árumat, adatom így csak annyi maradt, hogy a neten tettem banki utalást, a számlatörténet alapján egy név és a hozzá tartozó banki számlaszám van a birtokomban, ahova elküldtem a pénzt...nem árt vigyázni, azért teszem közzé, az élelmesek már ezt is felhasználják pénzszerzésre...a bosszankodáson kívül más dolgom már nincs is...

Észrevesszük-e, vagy csak ha elmúltak boldog perceinket? Megbecsüljük-e pillanatnyi kis örömeinket vagy az árnyék, a rossz az több s eltakarja, homályba vész? Sok volt belőlük? Emlékszel rájuk? Mikor voltál boldog utoljára? Amikor a gyerek a második diplomáját kapta, amelyet már felnőttként, munka mellett szerzett? Vagy amikor a gimnáziumi évfolyamtársakkal a sokadik találkozón idéztétek fel a hetvenes évekbeli ökörségeket? Vagy a nyaraláson, amikor a barcelonai zenélő szökőkútnál együtt csodálkoztatok rá, hogy ilyen is van és nincs is a világ végén, de jó, hogy itt is voltunk...vagy amikor majd egy év munkanélküliség után újra lett munkahelyed, rend az életedben és megélhetést biztosító kereseted? Vagy amikor az első lakást, az első autót vetted birtokba, amelyért megdolgoztál mert semmit nem kaptál ajándékba az élettől, a szülőktől mert nem telt rá...sokszor volt olyan érzésed, hogy ami most történik az csak most és most az egyszer fordulhat elő? Vedd észre ezeket és segítsd elő pillanatnyi, napi kis boldogság- történéseidet, legyen szemed és tehetséged rá és ne egyedül éld meg...párosan szép a lélek. 

Gratulálok ahhoz, aki vagy és akinek meg tudtál maradni. Sokan becsülnek ezért, többen, mint gondolnád. Nem vártuk el tőled, hogy alkalmazkodj a celeb szerephez, nem a tiéd, nem is állna jól. Az igénytelen bulvársajtó nem szívesen foglalkozik az őszinte, egyszerű emberekkel, akármilyen kincs van a torkukban, vagy bármiben is tehetségesek, szimplán ez nekik nem érdekes. Ha valami történik, rácsapnak ha nem, csinálnak, kicsinálnak, fintorognak, ahogy itt olvasom a kék kardigánodon. Szerintem a tehetséged, a hangod nem volt elég a bulvársajtónak - de ez kit érdekel? A  te személyiséged sokáig megmarad a nézőkben, az egyszerű kék kardigános őszinteségeddel, az újságok meg úgyis az újrahasznosítóba kerülnek...Remélem, cd-t készítenek veled, hidd el, sokan örülnénk/örülnének neki.  Élj a családodnak, a munkádnak, élj úgy, ahogy szeretsz/szeretnél. Szép karácsonyi ünnepeket!

Minden nap a Halottak napja, ha Rád gondolok. Nem tudlak elengedni, nem tudom elfogadni a hiányodat… Kevés van már az olyan korabeli, igazi, fejkendős, egyszerű asszonyokból amilyen voltál, és felderül a szívem, ha néha meglátok egyet közülük...azonnal eszembe jutsz, a mozdulat, ahogy megkötötted a fejkendődet, ahogy magadra vetted a hosszú ruhákat és minden, ami voltál..a mindennapjaink. Egyszerűek voltak, alig különböztek egymástól, kiszámíthatóak, biztonságosak. Vasárnap a temetőbe mentünk, a Papa sírjához, tengerész-féle volt, egyszerű uszályon egyszerű emberként dolgozott. Előbb halt meg, mint én megszülettem. Meg a keresztanyámékhoz, régi barátaidhoz. Ott játszottunk a lányokkal…bár ahogy nagyocskák lettünk, nem szerették, hogy bújócskázás helyett mindig csak olvastam... Otthon nem lehetett… Rend volt, ebéd után mindig fel kellett mosni a konyhát, elmosogatni, elpakolni…jó volt ez így. Volt… Hányszor odabújtam volna már, hogy simogass,  nyugtass meg, nehéz nekem, egyedül…Nélküled…biztosan az volt, tudom, Neked is, az egész életed egy gürcölés, egyedül, sok gyerekkel, a férjed nem jött vissza a háborúból…tanulnék még Tőled méltóságot, erőt, mindent, ami voltál…ahogy félve simítottad azt a  ruhát, a cipőt készítetted, amit őriztél a halálod utáni utolsó öltözéshez, tudtuk, és elfogadtuk…külön helye volt a régimódi nagy szekrényben. Harminc éve elmentél, a lányom harminc éves lesz, kimegy Hozzád a temetőbe, és megköszöni, hogy felneveltél engem.  Hatvan évesen, elfogadtál, magadhoz vettél, hogy ne anya nélkül nőjek fel, akinek nem kellettem. Anya voltál, nagymamaként, az én drága Mamámként, tizenegyedik „gyermekedként neveltél fel”. Köszönöm…szükségem volna Rád…hiányzol…mindörökké.

Kár szidni őket, mondván gondot okoz majd nyugdíj-ügyben a létszámuk merthogy egyszer ők is megöregszenek, nyugdíjba mennek. Ez más korosztállyal is előfordul, sőt gyakorlatilag mindenkivel, aki megszületik. A Ratkó gyerekek zöme ma még aktív dolgozó, gyerekeik - szintén népes generáció - meg pláne. Ez azt jelenti, hogy nagy létszámban fizetik a járulékokat,adókat stb, amiből az ellátó rendszer részesül és gyakorlatilag összességében többet, mint más nemzedék.

A volt népjóléti politikus, Ratkó Anna nevéhez kötödik ugyan, de valójában központi politikai akarat következtében - abortusz tilalom, gyermektelenségi adó - több gyerek született, arányaiban mint más időszakokban. Más kérdés, hogy egy részük amúgyis megszületett volna és nem "törvényileg" jöttek a világra. Ez az a különleges korosztály, amely a rohamos technikai fejlődés következtében és minthogy kinyílt a világ, szembesült az informatika, az idegen nyelvek követelményével, felnőtt fejjel és meg is felelt az elvárásoknak. Ők belesodródtak az élethosszig tartó tanulásba, attól függetlenül, hogy a long life learning nemzetközi trend lett. Nekik adódott, különösebb előírás nélkül is. Ez a korosztály belenőtt/ beleszokott a munkába és szenved bármiféle negatív változástól, hajlandó váltani, ismét tanulni...amíg csak kell. Jól van ez így... Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrég, vélhetőleg egy fiatalabb emberke pejoratív kommentjét olvastam egyhelyütt, aki nem épp a tisztesség hangján szólt erről a korosztályról. Meg arról, hogy 10 millió alá csökken a népesség..meg arról, amit Orbán Viktor kormányfő mondott a napokban, hogy hány munkahely és mennyi gyermek is "hiányzik"...

Elegancia, nagyvonalúság és egy európai nagyváros, világváros vezetőjéhez méltó volt az átvétel Tarlós úr főpolgármesterré választása után. Vidéki barátaim mondták, bárcsak a végeken is így volna! Nem ártana néhol egy kis európai stílusváltás...

Kétségtelen, egy ekkora várost húsz évig kormányozni nem volt kis feladat, elismerésre méltó, és ahogy az új főpolgármester nyilatkozott: ilyen sokszor megválasztani valakit az már nem a véletlen műve. Az utóbbi években kialakult anomáliákra, gazdasági visszaélésekre pedig vélhetően nem is volt rálátása a rendszerváltás óta regnáló főpolgármesternek. Ezzel majd a bíróságnak lesz dolga, ha megalapozottak a terhelő tények, vádak.

Óriási az elvárás, a bizalom Budapest fejlődése, rendbe tétele ügyében Tarlós úr iránt. Nemcsak a közlekedésre, közszolgáltatásokra, a városfejlesztésre gondolok, mindenre, ami Budapestet jelenti itthon és a nagyvilágban. Azt az imázst, azt a képet, összhatást, amit kimondva a szót, a nevet, Budapest nevét, megjelenik az ember képzetében, itt élőben, vidékiben, külföldiben egyaránt. Ebben lesz és van folyamatos tennivaló, amelyre viszont folyamatos figyelem hárul, így az elvárások is nap mint nap élnek, fogalmazódnak  meg. Minden esetre, az első lépések szimpatikusak és biztatóak voltak...

Javulóban a pártok kommunikációja,van, amelyik a legjobbat igyekszik kihozni a mostani választási eredményekből, a mondhatni csúfos vereség ellenére is. Az végülis nem baj, ha valami javul, ha csak a beszéd, az is valami. Az persze nem szerencsés, ha valaki/k kibeszél/nek, mert az betekintést ad olyasvalamibe, ami nem tartozik ránk, engem például nem is érdekel egyes pártok belső ügye. Küzdjenek meg vele, biztos, vannak köztük a bal oldalon igazi szociáldemokraták, és nem karrier illetve megélhetési politikusok. Ez legyen az ő dolguk, ellenben az eredmény az  sokkal többet mond mindennél.

A számszerű, meggyőző eredmény, mert az magáért beszél.

Ezt az eredményt azok a szavazók hozták, akik ismét véleményt mondtak, most október 3-án, bármennyire is nem tetszik sokaknak/némelyeknek. Nekem viszont az nem tetszik, ha valaki elhagyja a pártját, akkor azt a listás helyet igazán visszaadhatná azoknak, akiktől kapta..hiszen az állampolgárok anno tavasszal nem választották meg, mégis rájuk hivatkozik. Igaz, ez sem az én dolgom, ez is egy párt belső ügye, de mégis emberi, etikus  vonzata van, ilyeténképp általánosabb érvényű üzenete.

Ráadásul épp arról a pártról van szó, amelyik ha másnak nem is, legalább az önkormányzati, képviselő testületi ellensúlynak hirdette magát a választási plakátokon. Most, már ismerve az eredményeket, talán el lehet mondani, hogy megmérettetett és könnyűnek találtatott..

A reklámra költött pénz fele kidobott pénz, mondják, kérdés, melyik fele...A közvéleménykutatók már prognosztizálták ezt, kérdés, az önkormányzati választások eredményeinek megismerése után majd magyarázniuk vagy magyarázkodniuk kell... Nagy pénzek, óriás, nagy plakátok, reményt keltő vagy épp álságos szövegek, szlogenek...némelyek úgy ígérnek/beszélnek, mintha nem az előző két kormányzati ciklusuk időszaka alatt adósodott volna el kritikus szinten a helyi önkormányzatok egy jó része...Fejlesztés, hitel, önerő a pályázati pénzhez, ami szintén hitelből, aztán kötvények...nehéz önkormányzati sors és még sokáig az lesz.

Ez a nap amúgy, más mint a többi. Máskor választás előtti napon már csend van, kampánycsend. Ma pedig már reggeltől itt a politika, ma van még egy esély, ha az utolsó napon is van szándéka/üzenete, ígérete bármely politikai formációnak..bár a kétharmad az tény...a  tények pedig makacs dolgok, már beleivódtak a történelembe.. az ígéretek  meg szavak, amelyek majd megfelelő szavazati arány esetén válhat/nának tettekké. De vajon válnak-e?

Vitatkoztok majd velem, az Orbán kormány száz napját mégsem elfogadható csak a kritika hangján illetni ami nagyon elharapózott manapság. Mert a 100 napot megelőzte sok ezer nap, és egy másik kormány és ez a helyzet alapvetően más, mint amit átvettek, átadtak anno. Az első Orbán kormány jól kezelhető adósságállománnyal adta át a kormányrudat, ez most nem így van. Az a sokszorosára duzzadt kötelezettség beárnyékolja és meghatározza a tennivalókat, amit sürgősséggel kezelni kell. Közben más társadalmi elvárásoknak is megfelelni, amit ígértek, amit lehet teljesíteni. Egy állampolgár is lát, hall, tapasztal és jól lehet a politikusok, politológusok dolga az értékelés, nekünk is lehet véleményünk, szavunk, hisz rólunk van szó...

Az, amit az önkormányzati választási plakátokon látni egy előző kormányzó pártén, álságos kissé, hiszen az előző kormányváltáskor is voltak vezetőcserék a nagy állami intézmények, cégek, közhivatalok élén, csak be kell írni a megfelelő szavakat az internetes keresőbe, azt bárki megteheti. De nemcsak a gazdasági "egységekről" és vezetőikről van szó, hanem arról a gazdaságpolitikáról, amely ide juttatta az országot. Micsoda bátorság másokat bírálni a maguk okozta bajok miatt..még az sem zavaró tényező, úgy látszik, hogy a nép már véleményt mondott, tavasszal egyszer most pedig ősszel ismét kikérik a véleményt, a voksok...nos, meglátjuk, miről szólnak majd.

Szólhatunk a devizahitelesekről, a nyugdíjasokról...amit lehet, meg kell védeni, ez alap a társadalmi egyensúly érdekében. Nemrég baráti családban szomorú haláleset volt, az özvegy már a következő hónapban megkapta a teljes nyugdíjat, ami majd egy évig jár, nem kellett várni rá, agyonkérvényezni. Minden számít, a napi közérzetben, a viszonyulásban ami a "kisembert" érinti, minden gesztus, minden juttatás, ami jár és időben meg is érkezik. 

Sok kritikus párt a saját bajával, pártépítésével van elfoglalva, politikusként még most avanzsáltak, sokat kell tanulni még...persze, bírálni, véleményt mondani könnyű, bárki megteheti...Mások már "bemutatkoztak", ismerjük őket, megint mások épp eltűnnek a politikai süllyesztőben. Van egy stabil párt, kétharmados választói bizalommal felhatalmazva, ez igazán többségi véleménynek tudható be, ezen ne akarjuk számonkérni az előző 8 év mulasztásaiból, hibáiból kialakult helyzetet, kényszerű kezelését.

Ami az utóbbi években számomra még hiány, illetve régóta az, az esélyegyenlőségi területen a középkorúak, szeniorok védelme  a munkaerőpiacon és a közmegítélésben. Van időspolitika, nyugdíjas politika és szeretném, ha több védettséget kapnának, több figyelem fordulna a szenior korosztályra, lehet ez törvénykezési segítség a munkában tartáshoz, néhány évvel nyugdíj előtt, lehet bármi, ami segíti azokat, akik tisztességgel szeretnének dolgozni ( és nem menekültek kényszerűen rokkantsági nyugdíjba, mint sok százezren) nyugdíjas korukig, ahogy azt egész életükben tették. Szóval a szenior szemlélet, ami nálunk még nem elég elterjedt, de nem az az úgynevezett szenior foglalkoztatási szövetség, amelyik az előző kormányzati időszak alatt annak nevezte magát, hatékonysága ugyanis nem ismert...többet kéne tudnom róla, hisz én is tagja voltam, tagsági díjjal, komolyan vettem, bejelentkeztem, kérdeztem - mindhiába.

Tarlós István Budapestje az enyém is, és mindannyiunké, akik ebbe az országba születtünk, és szeretjük. Tudom, konzervatív vagyok és maradi is, nekem az a szó, hogy lokálpatriotizmus jelent valamit, sőt, sokat jelent.

Mit ad ez a gyönyörű európai város, amelynek szépségét főként elődeinknek köszönhetjük ? Befogad. Itt tart. Így az enyém is. Törődni kell vele! Gondozni, ápolni, fejleszteni - utóbbi már a politikusok dolga.

Mi, akik mindannyian itt élünk, ide tartozunk, ez az otthonunk. Elég hálásak vagyunk-e neki, érte? Ez a város mindannyiunktól többet érdemel/ne.

Én 28 év után kerültem vissza Budapestre, mint ahogy szerettem volna. A szívemben a most európai kulturális fővárossá avanzsált Pécs örökre beleivódott, ahol életem nagy részét leéltem, miközben mindig vágytam vissza a fővárosba,ahol a tanulmányaim egy részét folytattam. Éppen 30 éve végeztünk a klasszikus újságíró iskolában, ahol a szakma legnagyobbjai okítottak bennünket és rang volt ide járni. Többen közülük meg társaim közül sincsenek már köztünk, de hiába is keresném a Bajza utcai állomásnál valamikori iskolánkat is...Budapest mindenkinek mást jelent. Jó, ideális vagy kényszerű otthont, olyat, ahonnét valahova visszavágyik, vagy ahonnan időnként jó kimenekülni, elhagyva a nagyváros zsivaját. Mindegyik igaz lehet, de a sokféle szeretet jól megfér egymás mellett. Valahol azt a büszkeséget nem látni az itt élőkben, ami méltó volna ehhez a rangos európai városhoz, vagy csak a mindennapokban vész el, nem tudom. Olyan városrészek és olyan épületek vannak itt, amelyek, ha arra járok, ugyanazt az áhítatot váltják ki belőlem, mintha Párizsban vagy Krakkóban, vagy más európai nagyvárosban járnék. Ez a kövek, az épületek, a történelem üzenete, amelyet érez az ember, ha megérinti a környezet, a táj, a tér...Szóval, jó itt lenni, jó érte tenni, keresem is mind több módját, a közösségben, vagy akár itt Zuglóban, a lakókörnyezetemben..mert befogad, mert itt tart és mert a szeretet egyben felelősséget  és feladatot is jelent.

Nem tudom, szeretnék-e lottón nagynyertes lenni, azt viszont igen, ezer helye volna az ajándék-pénznek. Nem azt mondom, a milliárdos nyeremény kevés volna, de épp elég arra, hogy még tartalékolva is egy ideig segítség legyen azoknak, akiknek juttatnék. Épp ezért nem jómagam apró-cseprő átmeneti hiányairól gondoskodnék, a magunk baja a legkisebb. A szűkebb család, a rokonok, a barátok és azok az állatmenhelyek, amelyeknek évek óta látom odaadó szakmai tevékenységét, elsőbbséget élveznének. Ez már önmagában 100-200 millió forint, ezek az első, tűzoltó intézkedések volnának. Csak ezután következhetne, átgondoltan a magam ügye, mert ha fordítva kezdi az ember, belevész a saját jólétének megtervezésébe. Először azt az örömet, nyugalmat szeretném látni, amely másoké, talán még tudniuk sem kell, valójában ki segített.

Találkoztam boldog lottónyertesekkel, többel is. Pár tíz milliót vagy még kevesebbet nyertek, és igazán jó volt hallani: kiváltjuk a lakáshitelt, lecseréljük az autót, segítünk idős édesanyámnak…Nagy öröm volt, az élet ajándéka, talán egyszeri, amely nem mindenkinek adatik meg épp ezért megbecsülik és nem luxusra költik, teljesen hétköznapi dolgokra, amelyet önerőből, Fortuna segítsége nélkül talán soha, de legalábbis nehezebben tudtak volna megoldani.

Visszatérve arra, miért nem a saját jólét az első. Nemrég mutattak nekem egy házat, pontosabban a ház alig látszott, mert egy vastag, átláthatatlan fal veszi körül, épp csak a teteje látszik. Itt él egy nagynyertes, itt építkezett, és addig nem volt nyugodt, míg a vastag kőkerítést fel nem húzatta a telek teljes széltében, hosszában. Valószínűleg a pénz, a hatalmas pénz teljesen megváltoztatja az emberek életét, az olyan milliárdok, amelyek az ölébe pottyantak és nem dolgozott meg értük. Ez óriási öröm és óriási felelősség, zavart okozhat az addig elfoglalt társadalmi hely, helyzet tekintetében, az önértékelésben és sok mindenben. Ettől például nem lesz több barátja, nem lesz más, mert nem is adhatja hírül, de belül mégis óriási a változás, amely a külső körülmények változását is generálja. Ki, mennyire tudja viselni ezt az óriási terhet, ez egy nagy kérdés. Ha okosan és nem engedi megzavarni az addigi életét, akkor rendben van. De ha ezután vastag falak mögött tud csak élni, elzártan a világtól, akkor az nehéz élethelyzet, és maradandó. Én minden esetre maradnék, aki vagyok, de boldogabb volnék, mert sokkal többet adakozhatnék, amire sok helyütt nagy szükség van, látom, nem is kell túl messzire tekintenem.

1957. szeptember 13. péntek. Nevezetes dátum, ekkor indult útjára Kaliforniában, Los Angelesben az Anonim Játékosok első csoportja, amely mára világméretű mozgalommá nőtt ki magát. Eredetéről annyi tudható, hogy 1957 januárjában találkozott két ember, akik játékbetegek voltak és segíteni próbáltak egymásnak. Miután egész éven át rendszeresítették találkozóikat, sokat beszélgettek, bátorították egymást, idővel fel tudtak hagyni szenvedélyükkel.

Tudjuk, sokféle szenvedélybetegség létezik, egyik az elkötelezett, túlzott játékszenvedély, amelytől legalább olyan nehéz megszabadulni, mint bármely másik többitől. A függőség a minden napok "börtöne", amelyből, ha elhatalmasodik a szenvedély, nehéz szabadulni.

A brit egészségügyi szolgálat London bevárosában nyitotta meg első, a szerencsejáték függőségben szenvedők kezelésére hivatott klinikáját - olvasható a nemzetközi sajtóban. Specialisták, pszichiáterek és adósságkezelési szakértők is dolgoznak azért, hogy mind többen lábaljanak ki nehéz helyzetükből és próbáljanak egy egészen új, más, normális életet élni, közösségben, családjukkal. Mert legtöbbször az anyagi túlköltekezés a családot is alapjaiban rengeti meg, az adósságok kilátástalanná teszik nemegyszer a családtagok életét is - amelyről egy ideig nem is tudnak. De amíg titkolt, addig is van, amikorra kiderül, általában már alig-alig kezelhető csődhelyzetet jelent.

A függőséget egyfajta komplex rendellensségnek mondja a szakirodalom, genetikai háttere is lehet, részben maga  a játékszenvedély uralja, részben a nyerési lehetőség - sokan kedvelik a gyors ütemű játékokat, ahol azonnal nyerni lehet. Az internet pedig abból a szempontból veszélyesen más, mert ott maga a pénz fizikai valójában azonnal nem jelenik meg a játék során.

Magyarországon is, és szerte a világon sok szakmai segítség, támogatás igyekszik kezelhetővé tenni a helyzetet, segíteni a kilábalást a nem kis számú játékbetegek számára. Zárt és nyitott csoportok egyaránt működnek sokfelé hazánkban is, általában városokban, nagyobb településeken. A "gyógyuláshoz" kell maga  a beteg eltökélt akarata, tudván, meg akar szabadulni szenvedélyétől, vágyik a felépülésre és el is akarja érni azt, kell  a családi, baráti támogató háttér és sok-sok türelem, mindenkitől.

A bunkó állat nem élt még annyit, hogy egy ilyen full extrás autót összespórolhatott volna, de nyomja ezerrel a gázt, mintha csak ő volna az utakon. Jobbról előz, neki ezt is szabad, meg mit neki a kilométer-csökkentés...Mindig vigyorgok magamban, amikor egy-egy útjavítás mégis megfogja  a barmot és ott poroszkál mellettem, mellettünk, egyszerű négykerekes halandók között. Honnan is van az autója? Ha apuci vette, akkor  kár volt, mert így nem tudja eléggé megbecsülni, nemcsak magát, másokat, engem is veszélyeztet felelőtlenül. Főleg bennünket, akik kisebb kocsival szeljük a száz kilométereket, nap mint nap, munkaidőben, és vissza is szeretnénk érni épségben a céges autóval. De tavaly nyáron repült a szélvédőm felé teli pelenka is, amit egy anyuka laza mozdulattal kieresztett az ablakon...hát nem a baba miatt szentségeltem. Régebben szomorú voltam, mostanában dühös inkább, amikor sok apró kis keresztet látom az utak mentén - ki lehetett, ki halhatott meg itt? És miért? Hiszen egyenes az út, még kanyar sincs, semmi...kár a sebességgel játszani, meg előzgetni is, ha nem egyértelmű a helyzet. De ma más volt, örömteli az út. Ausztria felé sok autó indult, biciklikkel, gyerekekkel megrakodva, volt ahol három generáció együtt, nagyon jó volt látni. Egy nagy asztalt körbeültek az autós pihenőhelyen, reggeliztek, otthoniasan, alig fértek el. Bicskával, kenyeret szelve, főtt tojás, miegymás került az asztalra, amit csomagoltak. Hízott a szemem, ilyen is van..Örültem, nem irigykedtem rájuk. Még pár nap munka, és irány nekem is a Balaton!

Budapest ne essen el - olvastam többféle változatát az önkormányzati választás egyik legpreferáltabb céljának. A baloldali pártnál már megkezdődött a kampányfelkészítő, amint hangsúlyozzák: ezerhatszáz becsületes, bátor embert indítanak. Nálam ez - a becsületesség egy képviselő esetében - alap. Sűrűek a híradások is erről a folyamatról, és jól nyomon követhető az a törekvés, hogy tényleg sokat dolgoznak majd ezért, szövetségeket kötnek, közvetlenül kampányolnak, ahol erre módjuk lesz. Összességében azért, hogy a szavazatgyarapítás terén némiképp jobban sikerüljön az őszi  választás a baloldal számára. "Közel Önhöz", majd egyre több közvetlen kapcsolatot igyekeznek teremteni - "kilincselve" - segítve ezzel a közvetlen kommunikációt, meggyőzést...mikor? most? miről? Itt élünk, látunk, tapasztalunk, az eltűnő középosztályt, sokan a napi megélhetés, a túlélés akrobatikáját gyakorolják, óriásiak a területi elmaradások az országon belül.. arról ne is szóljak, hogy tegnap régi újságokat vettem elő, öt évvel ezelőttit például, milyen ígéretek is vannak benne? Kár idézni - lehet, a nyilatkozó politikusok nem is emlékeznek rá - minden esetre teljesíteni úgysem sikerült..női esélyegyenlőség, felelős időspolitika, foglalkoztatás és  távmunka..ugyan már! szavak, betűk maradtak, a politikai irodalom részei. Jó volna már, ha nemcsak virtuálisan jelennének meg az ígéretek, hanem a valóságban is tudnánk nyomon követni őket. Szóval ez az augusztus eleje, lehet, hogy túl korán van, más értelemben, nyolc év után meg túl későn. Ami biztos: október harmadikán jön el ismét az igazság pillanata.